A Boldog Terézia Katolikus Feminine Studies Szakkollégium hallgatóinak kutatásaiból​

A fiatalok stresszkezelési módszerei

Birinyi Gabriella

Bevezetés

Stresszes események mindannyiunkat érnek. Minden nap érnek olyan hatások, melyek felzaklatnak, feldúltnak, felpaprikáznak, amitől ingerületbe jövünk, feszültek leszünk, idegbeteggé válunk, hirtelen haragra gerjedünk, izgatottak leszünk, zabossá tesznek, amelyek nyugtalanítanak, felkavarnak, amiktől türelmetlenné válunk, lobbanékonyak, ingerlékenyek leszünk. Rengeteg szavunk van leírni ezt az állapotot, de vajon van-e ugyanennyi megoldási koncepciónk?

Stressznek a nem specifikus ingerekre a szervezetben létrejövő specifikus változásokat nevezzük. Selye János vezette be ezt a fogalmat. A stresszor, amely kiváltja ezt lehet bármi, sőt lehet kellemes vagy kellemetlen dolog is. Ugyan az a reakció indul be a szervezetünkben, amikor ötöst kapunk a vizsgán és majd kiugrunk a bőrünkből, mint amikor a 200 fő előtt kell előadást tartani. Három fázisát különböztetjük meg. [1]

Az első a vészreakció. Ebben gyorsak a történések. Fő irányító hormonja a mellékvese velőből felszabaduló adrenalin. Hatása pedig felkészít a stresszel való megküzdésére: „harcolj vagy menekülj”. A vérnyomás, pulzus emelkedik. A test véreloszlása megváltozik: a vázizmok, az agy és a szív kap többet, a bőr, a bél, a vesék kevesebbet. A hörgők tágulnak, a vércukor szint emelkedik, a pupillák kitágulnak. [2,3]

A második fázis az aktív ellenállás fázisa. A folyamatosan jelen lévő stresszhez alkalmazkodik a szervezet. Az irányítója a kortizol. A megnövekedett energia igényhez cukrot és zsírt szabadít fel és növeli a fehérjelebontást. Csökkentik az erek áteresztő képességét, gyulladáscsökkentő és antiallergiás hatású. [2,3]

A harmadik fázis a kimerülési állapot. A szervezet energiái elfogynak. Jellemző rá a krónikus fáradtság, a depresszió, apáthia, a különböző betegségek jellemzői, hogy tartós kortizol hatásásra fogékonyabbak vagyunk fertőzésekre, sőt akár daganatos megbetegedésekre is. [2,3]

A stressznek azonban nem csak rossz hatásai vannak. Selye János megkülönböztetett eustresszt és distresszt. Állítása szerint „a stressz az élet sava-borsa”. Ha a megküzdési lehetőségeinket nem haladja meg a megoldandó helyzet, akkor a vészreakció biztosítja, hogy eredményesen túljussunk a szituáción. Ezt sikernek, fejlődésnek éljük meg, pozitívan hat ránk. Ha viszont nem tudunk megbirkózni a körülményekkel, tartóssá válik a stressz, az negatívan hat ránk. [4]

Az, hogy mennyire stresszesnek élünk meg egy helyzetet függ a személyiségünktől, a kiváltó eseménytől, a bejósolhatóságától és a befolyásolhatóságától. A legtöbb ember számára a legmegterhelőbb esemény a szeretett személy halála. De az első tíz között szerepel a házasság és a mindennapi konfliktushelyzetek, pl. vita a munkahelyen, vita az apóssal/anyóssal. Bejósolhatóság alatt azt értjük, hogy mennyire látható előre, hogy a stresszes esemény be fog következni, ki tudjuk-e következtetni a helyzet alakulását. Minél kevésbé tudjuk befolyásolni egy szituáció alakulását, annál stresszesebbnek éljük meg. [4]

Megküzdési stratégiák vagy coping mechanizmusoknak nevezzük azokat a viselkedési mintákat, melyekkel a személy a stresszes helyzetekkel megbirkózik. Pikó Bettina szerint ez „egy olyan folyamat, amely során kognitív és magatartási erőfeszítéseket teszünk a stressz forrását jelentő konfliktus megoldására”. [6]

Lazarus és Launier kétféle megküzdési formát különböztet meg. A problémaközpontú megküzdés során a személy a helyzetre, a problémára összpontosít, hogy megkísérelje azt megváltoztatni, hogy a jövőben el tudja kerülni. Ez a stratégiák irányulhatnak kifelé, magára a problémás helyzetre, de befelé is, a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett, hogy a környezetet módosítaná.  

Az érzelemközpontú megküzdés esetén a személy azzal foglalkozik, hogy enyhítse a stresszhelyzet okozta érzelmi reakciókat, megakadályozza a negatív érzelmek elhatalmasodását. Akkor is ilyet használ a személy, ha a helyzetet nem tudja megváltoztatni. Alkalmazása során a negatív érzelmekkel többféle módon is megküzdhet a személy. [5]

Lazarus és Folkman 1986-ban végzett kutatást, melyben 85 házaspár 6 hónapon keresztül 5 különböző alkalommal töltött ki egy kérdőívet. Ennek eredményeként a problémaközpontú és érzelemközpontú megküzdési formákon belül további nyolcféle stratégia különítettek el: [7]

• Konfrontáció:  a problémával való szembenézést és cselekvést jelent, mely olykor agresszív és kockázatvállaló erőfeszítésekkel próbálja megoldani vagy megváltoztatni a stresszt keltő helyzetet.
• Eltávolodás: ilyenkor nincs aktív cselekvés, hanem érzelmi és mentális távolságtartást jelent. Próbálkozás a helyzet jelentőségének csökkentésére. Ilyenre példa, mikor nem veszünk tudomást a történtekről.
• Önkontroll: erőfeszítés, melyek az egyén érzeleminek és tetteinek a szabályozására irányulnak.
• Társas támogatás keresése: a barátok, ismerősök, szakemberek részéről rendelkezésre álló információ, érzelmi támogatás, de akár kifejezetten anyagi segítséget is jelenthet. Ide sorolandó, mikor kiöntjük érzéseinket másoknak.
• A felelősség vállalása: ehhez az egyénnek be kell látnia a saját szerepét a stresszes helyzet kialakulásában, melyet viselkedésének módosításával tud csökkenteni.
• Problémamegoldás-tervezés: a probléma elemzése és azoknak a lehetőségeknek a kiértékelését jelenti, amelyek a helyzet megoldását elősegíthetik.
• Elkerülés-menekülés: az egyén nem tesz erőfeszítéseket a probléma megoldására, hanem a problémától való elhatárolódásra. Többek között az alvásba menekülést, az emberek kerülését, vágyálmok szövögetését lehet itt megemlíteni.
• Pozitív jelentés keresése: a negatív jelentésű eseményt kihívásként, személyes fejlődési lehetőségként fogja fel. [7]

Az előbbi besorolás alapján a problémamegoldás-tervezést és a konfrontációt sorolhatjuk a problémaközpontú megküzdés kategóriába, míg az érzelemközpontú megküzdéshez az eltávolítást, az önkontrollt, a felelősségvállalást és a menekülés-elkerülést. Mindkét elemet tartalmazza a szociális támasz keresése és a pozitív átértékelés. [7]

Munkám során megkértem 15 egyetemistát, hogy képzelje el azt a helyzetet, hogy a vizsga előtti utolsó nap nagyon ideges és a könyvtárban tanul, minden erejét összeszedve. Akkor a mellette ülő nagyon hangosan chipset kezd el enni, amitől ő nem tud figyelni és végtelenül dühös, ideges, stresszes lesz. A kérdésem az volt, hogy mit tesznek ebben a helyzetben. A válaszaik alapján besoroltam őket a fentebb említett kategóriákba.
Az eredmények összegezve az 1. számú táblázatban láthatók:

A kategóriák és az ehhez megadott válaszok:

• Problémamegoldás-tervezés: sóhajtozom; nézek felé szúrós szemmel.
• Konfrontáció: megmondom neki, hogy zavar; szólok, hogy a könyvtárban nem lehet enni; megkérem, hogy ne zörögjön, mert zavar; megmondom, hogy zavar a tanulásban, úgyhogy vagy egyen halkabban vagy üljön arrébb.
• Eltávolodás: megpróbálok nem rá figyelni, nem veszek róla tudomást.
• Önkontroll: egy ideig tűröm; magamban szitkozódom.
• A felelősség vállalása, Elkerülés-menekülés: arrébb ülök, füldugót használok, zenét hallgatok.
• Társas támogatás keresése: barátnak/barátnőnek panaszkodás.

A válaszadók széles tárházát említették a lehetséges megoldásoknak. Mint az eredményekből is látszik egy stresszkeltő esemény során mindkét fajta coping mechanizmust használhatjuk egyszerre. Ebben a szituációban 2 célravezető stratégia volt, az egyik problémafókuszú (a válaszadók közül 8 fő választotta), a másik érzelemfókuszú (a válaszadók közül 6 fő választotta.

Az eredményeket befolyásolta, hogy nem valós helyzetben mértem a stresszre adott válaszreakciót, a válaszadók egy nyugodt helyzetben gondolták végig a cselekvési lehetőségeiket. Ez azért is fontos, mert stressz alatt a gondolkodásunk beszűkül, így pedig lehetőségük volt megfontolniuk a szituációt. Valamint azáltal is torzított az eredmény, hogy a válaszadóknak nem kellett konkrétan megtenniük a cselekvést, csak beszélniük róla. Ez válaszaikból is egyértelműen látszott, sokak első reakciója az volt, hogy odamegy és kér az ennivalójából. Ez egyértelműen nem valós szituáció, ezért az eredmények értékelésekor nem vettem számításba.

Következtetésként elmondható, hogy a coping mechanizmusaink kifejezetten személyiség és helyzetfüggőek. A mindennapjaink során nem tudjuk kikerülni a stresszes helyzeteket, fontos azonban, hogy minél jobban fel legyünk készülve rájuk, hiszen a mentális és a testi egészségünkért is tehetünk ezáltal. 

 

Irodalomjegyzék

[1] Selye János (1976): Stressz distressz nélkül. Budapest, Akadémiai Kiadó

[2] Fonyó Attila(2014): Az orvosi élettan tankönyve. Budapest,Medicina Könvkiadó Zrt. Harmadik, átdolgozott bővített kiadás

[3] Csaba György (2007. december ): Selye János és a stresszelmélet. Természet Világa, 2007. 138. évfolyam, 12. szám

[4] Dr. Budavári-Takács Ildikó (2011): A konfliktuskezelés technikái. Szent István Egyetem

[5] Margitics Ferenc és Pauwlik Zsuzsa (2006):Megküzdési stratégiák preferenciájának összefüggése az észlelt szülői nevelői hatásokkal. Magyar Pedagógia, 2006. 106. évf. 1. szám,  43–62. oldal

[6] Pikó Bettina (1997) : Coping - társas kapcsolatok - társas coping. Pszichológia, 1997. 17. évfolyam, 4.szám, 391-399. oldal

[7] Rózsa Sándor, Purebl György (2008): A megküzdés dimenziói: a konfliktusmegoldó kérdőív hazai adaptációja. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika. 2008. 9. évfolyam, 3. szám, 217–241. oldal