Röptető
A közösség szíve: a nő - 2017

A feloldozás lehetősége
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka1

Szamkó Eszter

„Itt magamban, szobám sötétségében jól tudom mindezeket, de tudom azt is,
hogy reggelre kelve elfeledem, vagy legalább is megpróbálok elfeledkezni erről a tudásról (…)”

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka című regénye egy 17. századi nő élettörténete; Ursula Lehmann emlékezik vissza életére-leánykorára, asszonykorára, bűneire, kapcsolataira, eddig ki nem mondott titkaira. Az egyes szám első személyű elbeszélői mód jogosan az emlékirat-irodalom különböző változatait juttathatja az eszünkbe: memoár, napló, önéletírás, vallomás. E műfajok pontos elkülönítése, nyelvi regisztereinek meghatározása, az irodalomtudományban problematikus;2 egyértelmű megállapítás viszont, hogy itt az emlékírás műfajának egy retrospektív jellegű változata érvényesül.3 Az önéletírás poétikai és irodalomelméleti modelljeinek alkalmazása jelen esetben egy olyan csavarral történik, amelyben az elbeszélő csakis fiktív figuraként értelmezhető, s így az autobiografikus olvasat érvényességét veszíti.4 Rakovszky narrációs játékába a régi magyarországi memoárok írásának hagyományát kapcsolja be, a 17. századi memoárirodalom egyik legfontosabb fókuszát érvényesítve, az emlékező önvizsgálatot. A barokk kor e szakaszában a polémia már nem feltétlenül kizárólagosan a felekezeti hitigazságok érvényesítését szolgálja, hanem megjelenik a szubjektumban vívott belső vita is, így elsősorban a confessio jellegű próza irányába mozdul el. Nem véletlen, hogy e kor nagy figyelmet fordít Szent Ágoston Vallomásaira is.

 

Rakovszky regényében az elbeszélő legszemélyesebb élményeit, emlékeit veti papírra, ezért egyaránt fontos a vallomás és az emlékezés aktusa. De Mann Rousseauval kapcsolatban már rávilágított, hogy az effajta vallomás egyik fontos része, hogy az olvasó kiváltságosnak érezheti magát, hiszen soha senki számára fel nem tárt titkokat oszt meg vele az elbeszélő.5 A dolgozat íróját is elsősorban a vallomás tétje izgatja: a különböző irodalmi hagyományok felmutatásával az elbeszélő motivációját, célját hogyan rögzíti az önéletrajzi emlékezésben, milyen motivikai hálót hoz létre ennek érdekében?

Az irodalomtudomány számára is axiómaként értelmezhető az emlékezés, hiszen az  mindig csak torz tükörként van jelen; torzít - szándéktól függetlenül. Az emlékezés tehát nem pusztán az emlékek előhozását, hanem sokkal inkább az alkotás folyamatát jelenti. Így lényegtelen, hogy Rakovszky soproni emlékeinek biografikus feldolgozását vagy egy fiktív alak lehetséges emlékezését nézzük, hiszen a múlt rekonstruálásával új konstrukció születik, az elbeszélő az emléktöredékeiből újraalkotja az önazonosságát, a rekollekcióval a folyamatosság szubjektív érzését teremti meg. Nem az élettörténet részleteinek a kifejezésén van hangsúly, hanem sokkal inkább egy sors lehetséges reprezentálásán; ezért az emlékezés egyik fontos funkciója az identitásteremtés/keresés. A főszereplő Orsolyát életében az emlékek konkrét rögzítése segíti önazonosságának megteremtésében. A regény egyik bravúrja, hogy a tudatosítás, reflektálás szükségszerűvé válik, – még ha titkai feltárásával is jár, – hiszen ez az egyetlen módja, hogy önmagát meghatározza, megmentse. E teleírt papirosokra pillantok (…) az én kezem rótta teli őket, visszatér belém a bizonyosság, hogy mindez megtörtént csakugyan s nemcsak álmatlan elmém képzelgése az egész, délibáb, füst és pára… (462.)

Abban az esetben, amikor még önmaga számára is lehetetlen a múlt felvállalása,  identitásvesztés történik. Szerepkörök csúsznak egymásba: az apából férj, a lányból feleség válik, a külvilág számára eljátszott szerepek indentifikációs válságot, folytonos szorongást, lebukástól való félelmet okoznak. Néha úgy tűnt föl előttem, mintha kétfelé vált volna bennem ama külső személy, aki a világ szemében, s ama másik, aki önnönmagam számára vagyok, s most bizonyos gyanakvó szemmel méregetné egyik a másikat, s mintha (…) a körülöttem zajló emberi életek szövedékéből kihullottam s magamban állóvá, előzmény és folytatás nélkülivé, súlytalanná váltam volna.(388.)

Az elbeszélő narrációs technikájának egyik pillére a mikroszkopikus vallomásosság, önreflexió, a másik pedig egy motivikus háló, amelynek segítségével mozgatja, irányítja az emlékeket. Ursula (Orsolya vagy Ursula- vagy ez két személy?) belső világának feltárása párhuzamba állítható Bethlen Kata Önéletírásával. Bár Orsolya elbeszélő pozíciójára a pietista szemlélet csak részben, és még úgy is csak sejtelmesen igaz, világképében a népi folklór elemei az egyéni szubjektum álomszerű világával összekeverednek. Emlékezésének egyik fontos tétje a bűn megvallása, a bűn felfedése, az igazság keresése. A bűnös titkok kimondása, leírása, értelmezhető egyfajta bűnbánati aktusként is. Érdemes megfigyelni a regényben, hogy a bűn akkor válik valóságossá, amikor fény derül rá; elfedése, a tettek súlyos következményeinek a kikerülése még a bűntelenség látszatát kelti. Mégis élete vége felé pont ezeket szerette volna kimenekíteni élete sebesen süllyedő hajójából, s talán más időkbe átmenekíteni. (467.)

A múltból azokat az eseményeket emeli ki elsősorban, amelyek a bűnhöz tartoznak. Orsinka személye magában hordozza bűnössége összetettségét, amelyre már Bódi Katalin is felhívta a figyelmet.6 Mint nő már eleve adott a bűnössége, fogantatása is bűnös volt, hiszen az édesanyját már állapotosan veszi el a férje (aki feltehetőleg nem is a vér szerinti apja a megfogant gyermeknek). A férfi felesége bűnét lányában is látja, feltehetőleg ezért is tart jogot később – amikor már a feleség-szerepben lesz a lánya – szexuális vágyainak a kiélésére, amellyel bünteti gyermekét, beletörődött némaságra készteti. Új házastársában, akit szintén Orsolyának hívnak, csak a lánya megkettőzését, az akkor még kimondatlan vonzalmának hasonmását keresi. A két Orsolya egymás torz tükörképei: egyikük nem akarja gyermekét, a másik annál inkább, mégis elvetél. Az egyik egész életében a tisztességre törekszik, a másik sokkal inkább engedelmeskedik ösztöneinek. A törvény betartója meghal, a törvényt megszegő megmenekül, s végül helyet cserél a halottal.

Az anya bűne valóban megismétlődik a lányában, hiszen a lány is házasságon kívül fogan gyermeket. A bűn, amelyet elkövet egy olyan emberrel, akit szerelmének tart, s akihez a családi háztól, apja ridegségétől és mostohája irigysége elől menekül, végül nem talál viszonzásra. A bűnösséget és az áldozatot ezáltal egyszerre testesíti meg Orsolya. Tisztogatni kezdtem magam a metszően hideg patakvízzel, melynek lecsurgó cseppjei halvány veresre színeződve hullottak a kunyhó földjére (…) bizonyára azt gondolják majd e nyomok láttán, hogy róka vagy menyét végezhetett itt valami apró állattal, talán mókussal vagy pelével. (187.) Bűne megpecsételi sorsát, üldözötté, kiszolgáltatottá válik egész életében. Látszólagos megmenekülését furcsa módon egy majdnem bekövetkezett erőszaknak tudhatja. Bár, ha ezt a katonát nem tudja az apaság gyanújába keverni, feltehetőleg halálra ítélik; viszont, ha egyáltalán nem környékezi meg a katona, akkor valószínűleg a fiú máshogy viszonyult volna hozzá. – Sajnálom-mondta. – Szólnod kellett volna… Nem tudhattam, hogy te még… Néném valami katonáról beszélt. (…) – Azt hittem, hogy te már nem… Hogy neked már mindegy…Hogy amúgy sem vagy leány többé… (187.)  

A múltban történő bűnök eredendően a nemiség vágyából indulnak ki, majd feldolgozhatatlan következményei miatt a némaságba, titkolózásba torkollanak. Az írásban megvalósuló életgyónás jelentheti az egyedüli feloldozást, még akkor is, ha tettei csakugyan napvilágot látnak, s emiatt máglyára küldik. Tudom azt is, hogy előbb-utóbb valaki jelenteni fogja különös magaviseletemet a tanácsnak, s akkor az én korom nem fog megóvni a vallatástól, a tömlöctől, s talán a máglyától sem… (467.)

Az elbeszélő emlékeit a már korábban is említett motivikus hálóra fűzi fel, s ennek segítségével hívja elő, s fűzi egybe emlékképeit. A múlt darabjait, az egymásra épülő szövegeket az azonos szimbólumok, metaforák, sejtelmes utalások tartják egységben. Legelső emlékképeit a tűz motívumához kapcsolja. Ez, a gyermekkorához fűződő kezdőkép azért izgalmas, mert ez a pillanat rögzíti világosan identitása létezését.7 A tűz képe egyszerre fejezi ki a vágyat, a szenvedélyt, a pusztítást és az újrakezdés lehetőségét.

A másik fontos motívuma a regénynek: a kígyó, amelyre maga a regény címe is utal. A recenziók és a szakirodalmak eddig figyelmen kívül hagyták, hogy a regény interpretációs kulcsa elrejtve lehet a kígyó értelmezési módjában (többnyire szimbólumként értelmezik). Meglátásom szerint szimbólum és allegória egyszerre, hiszen Rakovszky úgy alkalmazza regényében ezt a motívumot, ahogyan a középkori világ tekintett a szimbólum és az allegória kapcsolatára, egyik a másikkal felcserélhető szinonimaként.8 Bár látszólag nem tűnik fontosnak, hogy azonosítom vagy értelmezem a motívumot, mégis e különbség tudatosítása sokkal összetettebb interpretációs lehetőségeket hordozhat magában. Az álmokban szerepelő motívumok a regény elején még folyamatos megfejtésre késztethetik az olvasót, ahogyan viszont egyre gyakrabban ismétlődnek az azonos panelekből felépülő álmok, érzékelheti az értelmező, hogy a megfejtés lehetetlen vállalkozás…

Érdemes utánajárni, hogy a regényben, milyen kontextuális helyet foglal el a kígyó. Legtöbbször mintha kígyó csípte volna meg és mint a kígyó bűvölte madár kifejezések ismétlődése figyelhető meg, ezek értelmezése többnyire a riadalom, a félelem, a bűvölet és az indulat köré csoportosul. Izgalmas filológiai utalás: medve a fehér gyolcsnak, áspiskígyó a tulajdon árnyékának látására minden ok nélkül felindul (44.), amely Kéry Márton prédikációjából kölcsönzött idézet. A parabola arra utal, hogy ha az ember a szenvedélyein nem kerekedik felül, akkor az állathoz lesz hasonló.

A címhez társított asszociációk a regény értelmezési horizontját kitágíthatják. A kígyó utalhat a bibliai bűnbeesés történetére, ezáltal Orsinka bűnbeesésének a következményeire; a néphagyomány a kígyóhoz egyszerre társítja a halál és a gyógyítás funkcióját,9 ebben az esetben az olvasó joggal gondolhat az elbeszélő halálbüntetésének az árnyékára, illetve a patikárius apjának a hozzá fűződő viszonyára is; a kígyó nemcsak a halálnak, hanem az örökkévalóságnak a szimbóluma is, a vég nélküli titkolózás, a rettegés időbeli megtestesítője.10 A kígyó fallikus megjelenítése egyes képzőművészeti alkotásokban és kultúrákban a szexuális energia, a termékenység forrására utal. A kígyó életműködését az elbeszélő rendkívül érzékletesen a saját jelenével s múltjával hozza összhangba: mint a kígyó a levedlett bőrét, otthagytam addigi mivoltomat (271.)

Az elbeszélő nyelvezete enyhén archaizált, de nem feltétlenül hiteltelen, ahogyan Kálmán C. György11 fogalmaz, sokkal inkább egy olyan mesterségesen kreált nyelvi játék, amely képszerűségével finoman, de nagyon is érzékelhetően jeleníti meg az adott kor atmoszféráját. Természetesen a befogadó intencionális aktusa kell ahhoz, hogy ezt a nyelvi műalkotást értelmezni tudja. A mű tartalmát a kifejezésmódja – nyelvi megformáltságának a milyensége – érzékelteti: az a művészi játék, ahogyan az irodalmi hagyományokat egymásba fésüli. A régi magyar memoárirodalom mellett magában hordozza a gótikus nőregény néhány elemét is, amelynek érdekessége, hogy a regény cselekményének idejében még nem is létezett.12 A regény világa. a valós történelmi események, helyszínek finom csúsztatása által a valós és a valótlan peremére kerül.

A regény még rengeteg elemzési lehetőséget rejt magában (nem véletlen, hogy Magyar Irodalmi Díjjal tüntették ki). A dolgozat írója elsősorban arra tett kísérletet, hogy – az eddigi recenziókkal számot vetve – esetleg újabb értelmezési, olvasási módokat, szempontokat fogalmazzon meg.

 

Jegyzetek

1 Rakovszky Zsuzsa, A kígyó árnyéka, Bp., Magvető, 2002, 467 l.

2 A szerző számol azzal, hogy az elmúlt évtizedekben a kutatások középpontjában szerepel a memoárirodalom feltárása, meghatározása, a jelentősebb (divatos irányok) aspektusok: pl. antropológia, pszichológiai, identitás, emlékezés, kultúra test felőli konceptualizálása. Számos konferencia és szakirodalmi vonatkozás kapcsolható ide, amelyek pontos említésére a jelen dolgozat nem vállalkozhat.

3 S Sárdi Margit osztályozását akceptálva: „az emlékírás mint átfogó műfajcsoport egyidejű és retrospektív műfajokra oszlik. Egyidejű műfajok: a bejegyzés gyakorisága szerint: annuarium; mensiarium; diárium (időszaki napló); napló. A tartalom szerint: személyes; családi; udvari; városi; úti; hadi; országgyűlési. Retrospektív műfajok: önéletírás; emlékirat, avagy memoár; mentség; memoriálé.”  S Sárdi Margit, Az önéletrajzi szelf és a 17-18. századi önéletírások = Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke által szervezett nemzetközi konferencia előadásai 2006. május 24–27., Kolozsvár, szerk. Balázs Mihály, Gábor Csilla, Kolozsvár, Egyetemi Műhely, 2007, 210. (3. lábjegyzet)

4 Philippe Lejeune, Az önéletírói paktum, ford., szerk., Varga Róbert = Ph. L., Önéletírás, élettörténet, napló, Bp., L’Harmattan, 2003., 17–46.

5  Paul De Mann, Az olvasás allegóriái. Figurális nyelv Rousseau, Nietsche, Rilke és Proust műveiben, ford., Fogarasi György= P. D. M. Mentegetőzések (Vallomások), Bp., Magvető, 2006, 323.

6 Bódi Katalin, Gyónás és feloldozás
Letöltés ideje: 2016.01. 20. http://www.barkaonline.hu/tarca/2313-a-kigyo-arnyeka

7 Uo., http://www.barkaonline.hu/tarca/2313-a-kigyo-arnyeka

8 Umberto Eco, La Manche és Bábel között irodalomról, Bp., Európa, 2004, 214–215.

9  Hiedelmek, hagyományok, babonák. A világ minden tájáról. szerk. Rosta Erzsébet, Bábai Attila
Letöltés ideje: 2016. 01. 20.
http://www.rostae-books.com/downloads/Hiedelmek-hagyomanyok-babonak-a-vilagbol.pdf

10 David Fontana, A jelek és szimbólumok titokzatos világa, Kossuth, 2010, 80.

11 Kálmán C György, A Második
Letöltés ideje: 2016. 01. 20. http://beszelo.c3.hu/02/0910/22kalman.htm

12 Varga István, Egy sajátos női regény
Letöltés ideje: 2016. 01. 20. http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/73/varga1.html
Szalay Edina, A nő többször. Neogótika és női identitás a mai észak-amerikai regényben = Varga István, A női gótikus regényről,
Letöltés ideje: 2016. 01. 20. http://adattar.vmmi.org/cikkek/17272/hid_2003_07-08_21_varga.pdf