Röptető

A közösség szíve: a nő || 2017

Calvin buzgó követőnője
Wesselényi Polixéna

1801(?) - 1878 Aranyosgyéres

dr Katona Györgyné Tornay Judit

 

Wesselényi Polixéna itáliai útja előtt, kislányával, Forrás:  mek.niif.huHadadi Wesselényi Polixénia  Wesselényi József báró és Kendeffy Mária grófnő leánya, közeli rokonság fűzte az erdélyi közélet számos jeles alakjához, többek között Wesselényi Miklós báróhoz és Kendeffy Ádám grófhoz. Férje, Bánffy László báró, Kraszna megye főispánja is az erdélyi ellenzéki politika vezér férfiai közé tartozott.

Családjából – mindkét ágon – számos írót, sőt írónőt tart számon az irodalomtörténet: Polixéna nagy-nagynénje, I. Wesselényi Polixéna apját búcsúztató „Szomorú kesergő versei” 1759-ben „Földi rövid pállyafutásnak örökké tartó mennyei jutalma” címmel jelentek meg Kolozsváron. Egy közelebbi felmenő, Wesselényi Zsuzsánna 1796-ban Bécsbe utazott családjával, hogy bátyja szabadon bocsátásáért folyamodjon, és élményeit írásban is megörökítette. Közvetlen felmenője Petrőczi Kata Szidónia, a 18. század legkiemelkedőbb költőnője is. Apai ágon rokona Wesselényi Ferenc nádor, az I. Lipót császár elleni összeesküvés egyik szervezője (felesége Széchy Mária, a szépséges „Murányi Vénusz”1, akit a szervezkedés elbukása után minden vagyonától megfosztottak, s apácaként fejezte be életét). A Kendeffy-ősökhöz kapcsolódik egy többszázéves monda: „, mely szerint Kendeffy Ilona a Hunyad megyei Kolczvár ablakában ülve, lenfonalát addig kell fonja, míg az a mélyben rohanó Sztrigy vizébe ér: mert férjura a tatár rabságból csak akkor tér vissza”. 2

Wesselényi Polixénia férje, Bánffy László, „a megerősödő hangú ellenzéki párt egyik vezéralakja” s mellette ott áll rokona, „a pozsonyi országgyűlésig elmennydörgő s Bécsben sokszorosan visszhangzó szavú, „gonosz erdélyiként” nyilvántartott Wesselényi Miklós. És Polixéna nemcsak hogy szívvel-lélekkel az ő eszmevilágukhoz tartozik, hanem az elsőnek felesége (még ha elhidegülőben is), a másodiknak bálványozója,  viszonzott vagy viszonzatlan szerelmese”. 3

Képtalálat
Barabás Miklós:  Wesselényi Miklós 1836

„Édes Miklós! Drága levelét éppen most vettem; csak annak megsejdítése, hogy elvesztéséhez olyan közel voltam, olyannyira borzasztó, hogy minden lelki erőmet zavarba hozta; itt körülöttem anyám, testvéreim mind fennszóval sírnak, de a lehetetlen, hogy az Isten, ha jó – Magát töllem elvegye, mikor én tölle úgyis egyéb semmit sohase kértem, csak Magát, s egyéb nékem nem is kell” – írja Wesselényinek, annak – egyébként szerelmi ügyből eredő -  1832-es párbaj-sebesülésekor.4

Kattintson az új ablakban való nagyításhoz!  Click to enlarge it in a new window!
losonczi gróf Bánffy László (1795-1840)

Valójában nem tudjuk, mitől romlott meg a házasság: a férj a megyéket járja, lelkesen dolgozik, agitál a kormány ellen, „vándorpatriótának” nevezik. Elkötelezett református: amellett, hogy nagybirtokosként Kraszna megyei főispánja – az irodalom, tudomány és nevelésügy nagylelkű pártfogója, a kolozsvári református kollégium főgondnoka s könyvtárának donátora. Úgy látszik, feleségéhez türelemmel és megértéssel viszonyul5.

Érdekes Kazinczy Ferenc egy levél-részlete, ahol a pesti református templom úrvacsora-osztásáról mesél Gyulai Karolina grófnőnek. Itt találkozott ugyanis Bánffy Jánosékkal, ami amellett, hogy a házaspár vallásosságát mutatja, kitér arra is, hogy a férjjel Bethlen Gáborról beszélgetett a szertartás alatt,  ami miatt kapott is –jogosnak tartott – a lelkésztől megrovást.

Polixénia házasságát és Erdélyt hátrahagyván a férje nélkül, de annak beleegyezésével 1835. január 1-jén indult útnak inasával, komornájával és jó barátnőjével, a svájci-francia Susanne-nal6 és lányával, Jozefával.  Itáliában és Svájcban egy évet töltött el: 1835 telén érkezett vissza Erdélybe.

Wesselenyi_Polixena_Olaszhoni_es_Schweizi_utazas__Magyar_Hirmondo__152413.jpg

 A XIX. század első baedekerjeinek segítségével tájékozódott, és választotta ki útjának állomásait. Szekérrel, vetturinóval, hajóval, postalovakkal utazott, de ha a terep megkívánta (például a Vezúvon vagy a Mont Blanc környékén), gyalogszerrel is megtette az utat.
Névjegye minden arisztokrata és birtokosi körben jó ajánlólevélnek bizonyult (még a pápához is bejutott), így ha mint nő egy férfinál valamivel nehézkesebben utazott is, származása átsegítette a bonyodalmakon: mindenhol, nem nemesi körökben is, számíthatott segítségre.

Könyvekből (különösen egy korabeli lány neveltetése során) meg nem szerezhető tapasztalatokkal tért haza. Nagyobb emberismerettel, szociális érzékenységgel, mélyebb társadalomkritikával szemlélte ezentúl hazáját és az emberek közötti kapcsolatokat. Könyve megírásához még azon a télen hozzákezdett, de csak hat év múlva sikerült kiadatnia.

Az Olaszhoni és Schweizi utazás 1842-ben jelent meg. Az előszóban ezt írta motiváltságának okaként: „Irok, mert visszaemlékezésem mulattat; ’s képzelem, hogy ollykor talán helyesen okoskodni, többször pedig női tapasztalatnál fogva helyesen érezni tudtam. […] E könnyű sorok se politicai oeconomia, se országgyűlés titkaiba avatkozás, se tudás czélzattal nem írattak; ezek csupán a látottak rám hatásainak, kalandjaim gyermekes örömet okozó emlékeinek kiömlései, mellyekben igenis meglehet, hogy a logica az érzésektől elragadtatott képzelőtehetségnek zászlót hajt.” „A látottakat női érzékek prismáján át tekintem, s azok a hideg észnek többnyire tulságosok s tulságokra ragadók, bár mint nyomja is a társadalmi illendőség tompító súlya.” 

Az egyes társaságokról, udvari körökről, melyekkel útja során találkozott, és az idegen népek fiairól valóban így is írt. Mindenféle belé nevelt, mesterséges konvencióktól mentesen képes volt rálátni azokra, akiket útjába vezérelt a sors, s szellemesen meg is kritizálta őket. Voltaképpen egészen e század közepéig nem emlegetik írónőként Wesselényi Polixénát. A kortársak reakciója pedig három kritikában merül ki (melyek közül az egyik inkább rágalomnak minősíthető), s a többit is inkább atyai pártfogás jellemzi, elmarasztalva nyelvi „pongyolaságait”, vallásról, politikáról vallott nézeteit, vagy épp konvenciókat nem tisztelő viselkedését. A leginkább elutasító (de a közvélekedést jól tükröző) bírálat a szerző „női tisztességét” kérdőjelezi meg, válásán és az utazás során megismert későbbi férjjel kötött ismeretségén felháborodva.

Korántsem érdektelen szempont, hogy mind a mű, mind annak tárgya, vagyis maga a tízhónapos út egy nő saját elhatározásából és erejéből, végső soron csak sajátmagára támaszkodva valósult meg. Ez nem lehetett kis vállalkozás a korban.

Ami a nők közszereplési lehetőségeit illeti, noha hangzottak már el olyan vélemények is, amelyek a „női tapasztalat” elhanyagolhatatlanságát hangsúlyozták, ezeket a tapasztalatokat még jórészt az oktatás vagy a jótékonykodás területén kamatoztatta a nő, nem az irodalomban. A női írás pedig még sokáig a „kompenzatorikus”, jobb esetben a „vallomásos” címkéket kapta. A nőnevelés kérdése már a 18. század végén felbukkan ugyan, de ez sem öncélként, sokkal inkább a nemzetneveléssel összefonódva; tehát valójában férfias eszményeket megfogalmazva. Az ideál a honleány érzetű, természetes és szűzies nő. Polixénáról az előbbi kettő kétségtelenül elmondható; ha az utóbbi vonás esetleg nem őbenne testesül meg, az öntörvényűségéből következik.

Az utazás közvetlen indíttatása az interpretációk szerint teljesen magántermészetű. Egy szoros összetartozást, intenzitást már nélkülöző házasságból való kiszakadás és a „világlátás”, az élménykeresés vágya találkozhatott az adott szituációban.

Az egyedülálló nő helyzetéből, megítéléséből adódó nehézségekre számos utalás történik a szövegben. Polixéna nem látszik mindezt tragikusan felfogni, sőt, minden lehető helyzetben azon van, hogy a „nem asszonynak való” sztereotípiáktól függetlenül (olykor a vakmerőségig menően) tegye, amit jónak lát. Mindamellett az Előszóban mégis mentegetőzik:
Miért hágom át azon honomban még divatozó előítéletet: hogy szerénység nememnek tiltja szépségén kívül minden más tulajdonnal a sorból kiválni, igazán nem tudom […] írói tehetségem kevés […] művészi ismereteim is kevesek…” De: „olykor talán helyesen okoskodni, többször pedig női tapintatnál fogva helyesen érezni tudtam”.

Az első  – végleges formájában 1842-ben rögzített – magyar női útirajz érdekessége több irányba is elvezet. Mint korrajz, a múlt század közepe Nyugat-Európájának felső osztálybeli életmódjáról, társas életéről ad képet, amelybe olykor bevillan egy-egy epizód a közrendűek világából is. Mint útirajz, illetve művészeti kalauz alapos és érzékeny ismertetést ad „Olaszhon és Schweiz” – többek között Róma, a Vatikán, Firenze, Bologna, Párma, Milánó, Nápoly, Pompeji, Genf, a Vezúv és a Mont Blanc – látnivalóiról, különös tekintettel a képzőművészeti alkotásokra, melyekben imponáló jártasságról tanúskodik, mindezek ellenére Wesselényi Polyxena műveit csak jó ötven év múlva méltatták először igazán. Ekkor már felismerték írói jelentőségét, keresetlen és spontán stílusából fakadó eredeti látásmódját; kifinomodott esztéticizmusát; felvilágosultságát, mellyel a nőemancipációnak elméleti előfutára lett.

Álljon itt néhány részlet a könyv jellemzőbb részeiből:

Az olasz és magyar nép művészethez való viszonyáról:
„Sokszor meglepő volt rám nézve a neveletlen köznép által oly klasszikus ismereteket, tárgyakat említetve hallani, melyeket eddigelé csak tanult tudós férfiak szájokba valóknak tarték; s a művészetről viszont oly helyes és válogatott ízlést tanúsító észrevételeket, melyekkel a legneveltebb ízlésű s ismeretű meg nem szégyenlhetné magát. Kivált nekünk, magyaroknak, feltűnőleg kevés ízlésünk és szeretetünk van a szép művek iránt. Hány elegáns és magát legneveltebbnek képzelő társaságban árulja magát el néha ezen tárgyak iránt oly bosszantó s még nevetséges merő tudatlanság is, mely a tudományokat üldöző, könyvtárgyújtogató Omar ajkaira való volt volna!”

Az otthoni nyugalom értékéről, mikor egy bosszantó incidens miatt nem vesz részt egy bálon:
„Lammenaistől Les paroles d' un Croyan-t elővevém, s a nagyvilágot és bosszúságomat tökéletesen elfelejtvén, nem tudom: ha időm nem kellemesebben tölt-e el így itthon, mint azon fényes gyülekezetben, hol alig akadva egy-egy ismerősre, egy baráti tekintet sem üdvezlett, s engemet is átalános tetszés látvágynál egyéb nem lelkesített volna. S ez közönségesen a társaság, és ennek áldozunk fel annyit!”

A római farsangról:
„meggyőződésem szerint a fársáng éppen nem az úgynevezett ártatlan mulatságok közé tartozik, s úgy tekinthetjük, mint a barbarizmus ártalmas, durva maradványát, mely a tiszta erkölcsnek, civilizációnak, józan észnek egészen ellenére van. Minő visszásság rövid éltünkben az év bizonyos részét üres bolondságnak, vad dorbézolásnak szentelni! Nem képes így töltött idő után indulatink szilaj kiáradásait úgy szorítni vissza az erkölcs csendes méltóságú folyama korlátolt partjai közé, hogy pusztulás nyomait magok után ne hagyják.”

http://mek.oszk.hu/06200/06251/html/kepek/04.jpg
J. Caesar palotája Rómában (részlet) (Barabás Miklós, 1835.)

A pápánál tett látogatás a mélyen hívő – nyakas- kálvinistának lelkiismereti gondot okozott:
„Egész éjjel nem tudék alunni, mind a lábcsókkal bíbelődvén. Mint Calvin buzgó követőnője keményen feltevém magamban, hogy azt teljességgel nem teszem”.

A pápa –„ egypár lépést előnkbe téve s megállva, jobb kezét kissé kinyújtá, úgy, mint mikor gyermekinknek csókolásra nyújtjuk kezünket. Mi magunkat csak meghajtva megállánk. Nem tudom, mit gondolt. Hihető elfogultságnak tulajdonította. Kinyújtott kezével megálda bennünket, s oly kegyes, igazán atyai engedékeny tekintettel mosolyga, hogy megszégyenülve tettemért, mely most mint neveletlen gorombaság tűnék fel előttem, szerettem volna nyakába ugrani s tiszta szívből bocsánatot kérni érette. Én tudván, hogy Olaszországban a házhoz tartozó alsóbbrendű személyek az előszobában mindig kereskednek valamivel, s eszembe jutván az indulgentiák, melyek ellen Luther oly mérgesen dörgött, s én is az anyatéjjel együtt oly belém rögzött indignációt szívtam bé; megköszöném s mondám: "Protestáns levén, nincs szándékom venni." „

A férfiak és nők viszonyáról:
„Mi, asszonyok, olykor rútul vissza szoktunk élni a férfiak irántunki lovagias kötelességérzetökkel. Sokszor könnyelműségből oly helyzetekbe taszítjuk őket, honnan egyedül magokat kihúzni is elég bajba kerül, mégis magunkat is egész tehetetlenségünkben oltalmukba vetjük. Ez a csekélységekhez tartozik; de melyik asszonynak jutott még eszébe, hogy egy magas toronyba fel-, egy veszedelmes pallón át-, egy síkos helyen elmentében a vele levő férfi lába is megsikámolhatik? Hogy ő is szédülhet, és elég, ha csupán magára ügyelhet? Oltalmukat kívánjuk, anélkül hogy meggondoltuk volna: oly állapotba tettük-e magunkat, melyben azt megadhatják nekünk vagy nem. Ekkor is az eset ilyen volt; hanem kis leckézés után, melyet szerényen el kelle tűrnünk, mégis lesegítettek”

A fejlődésről:
„Képzelhetetlen, mi kevéssel vagyunk a régieknél előbb; még házi bútoraink is majd mind ismeretesek voltak előttök, s elegáns ízlésben, mesterművekben messze hátra hagytak bennünket. De nincs miért égig magasztalnunk a régi erkölcsöt és a mostani élők nyakába vetnünk minden romlottságot; mert az akkor divatozott erkölcsi feslettségről iszonyodás nélkül nem is gondolkozhatunk. Az erkölcs megszelídítése s kitisztítása a Krisztus tudományának diadalma.”

Megrázó élményei is vannak, látogatást tesz egy őrültek házában, ahol egy angol beteget annyira megszán, hogy nyomozásba kezd érdekében, hogy téveszméi nem valóságosak-e.

Még jobban megviseli az alábbi eset:
„Csak dél felé indulhattunk el Parmából. Alig hagyók el a várost, s egy borzasztó jelenet tűnt előnkbe. Országút szélén fekütt egy azelőtt kevéssel meggyilkolt ember, kinek sebéből a vér még melegen ömlött, falka nép csoportozott bávászkodva körülte, de hogy rajta segíteni vagy a gyilkost felkeresni ügyekezett volna valamelyik közülök, azt nem láttam. Egyik jött, másik ment, s ha a bávászkodást megunta, tovább látott dolgához. Mi is megállván ott, eliszonyodva mondám postalegényünknek: tudakolódjék egy kissé, várjon, hogy szálljunk le, s lássuk, lehet-e valamit segíteni; maga pedig lovagolna vissza a városba őrség után. De ő lováról le sem szállott, hanem nyergében alig megfordulva odatekinte, s egész hidegséggel mondá: "Ez mind hasztalan, meg van halva, ok nélkül vesztjük időnket", s ezzel továbbhajtott.

Felebarátomat meggyilkoltan eddigelé sohasem láttam volt; de bármily iszonyodás, ijedség fogott is el, utunkat mégis éjjel-nappal tovább kelle folytatnunk. A vidék egyébiránt gazdagtermésű szőllőkkel és falukkal hímezve.”

Őszintén beszél a női nem gyengeségeiről:
„…de asszony miképpen hagyhasson el egy helyet anélkül, hogy számtalan vásárolni valóji ne legyenek, s éppen csak olyan portékák, melyekre okvetetlen szüksége van? "Itt olyan olcsó, s máshol nem is lehet kapni" - szoktuk mindig mondani, mikor egy halom haszontalan portékát öszvevásárlunk. S most is, mint szokott csaknem mindig történni - hogy dolgainkat akkorra halasztjuk, mikor már késő s nagy alkalmatlanság nélkül meg nem történhető úgy esett, és midőn már indulófélben valánk, még, egy napot kelle mulatnom, hogy vásárlásimat megtegyem. De a választás bajos volt, mert kivált Sarnónál, ki a legelső, divatban levő aranyműves, olyan sok szép, klasszikus ízléssel utánzott nyakba, kézre való s más mindennemű arany ékszerek voltak minden színű gemme di Vesuvióval kirakva; annyi kláris, láva, drágakő, gyöngy, csiga - de ki is tudná mind előszámlálni? -, hogy szemeimet igazán kápráztatták.”
és:
„Félek, bosszankodásom egyik főbb oka azon untató kérdés, melyet ilyenkor mindig tenni szoktak: hogy hány esztendősök vagyunk? mert mi asszonyokul, miután egy bizonyos időszakot elértünk, azt szóba s vitatás alá hozatni éppen nem szeretjük.”

Természetesen a honvágy is előtör belőle néha:
„Forrón szeretett kis honom szép bércei, hol vagytok?! Messze, messze! Mily elevenen látom őket! Azok, kiket szeretek, messze, messze! Én itt egyedül, idegen földön, idegenek közt! Milyen csekélyeknek, milyen ridegeknek tetszenek ily pillanatban minden földihez való kapkodásaink, minden földi aggodalmaink, minden földi nyomorúságaink, indulatink!”

Az okos, művelt tapasztalt nő többször bölcselkedésekre indíttatik:
 „Semmi sem haszon és szükség feletti, mi nemesebb gyönyörök élvezetére ébreszt. Ohajtva várom azon aranykort, melyben a nemzetek és az egész emberi nem minden jóra, szépre meg lesz érve. S véleményem szerint ez nincs oly messze, ha magunktól önkénytesen tovább-tovább nem taszítjuk.”

Gyermekkorától vágyott a Vezúvot megmászni: hordszék segítségével ez is sikerült.

http://mek.oszk.hu/06200/06251/html/kepek/08.jpg
A Vezúv kitörése 1835. április 1-én ( Barabás Miklós)

Rómából a feloszlatott erdélyi országgyűlés hírér ismét ír Wesselényinek, de sokkal higgadtabb, derűsebb hangvétellel:
„Egészségem megjött, kedvemet is valamennyire lecsendesítettem, csak olykor-olykor ront rám a bánat; minden indulatot eltemettem magamba, magamra és jövendőmre nem is gondolok, úgyis szebb éltemet már leróttam, nincs már semmi remélleni, várni vagy örvendeni való okom, eszerint félni való sincs, nyugodtan, öröm, bánat, remény nélkül személyemet egészen elfelejtve, egyedül állok, csak lelkem eredeti tisztaságát kívánom megtartani.”7

Paget János Paget János.jpg

A hosszú utazás magánéleti fordulatot is hozott, hiszen Polixéna első nagyobb állomásán, Rómában ismerkedett meg John Paget8 angol esquire-vel, azaz báróval9, orvossal. Paget  „kora angol férfitípusának ragyogó példája… a maga idejében a legjobb képű férfi. Nagy a valószínűsége, hogy már a megismerkedésüket követő hónapokban olyan nagy hatással volt Pagetre az erdélyi magyar asszony, hogy elvállalta Wesselényi, az éppen perbefogott és kimenekítendő Wesselényi felkeresését és megmentését. Ekkor minden barátja – Széchenyi is –azt javasolja: távozzon külföldre a megtorlás elől. Polixénia ezt szervezte meg számára John Paget segítségével, aki Firenzéből egyenesen Magyarországra utazik.

Pagetnek ez az akciója nem sikerült, de beutazta Magyarországot. Polixéniával annak válópere után, 1837-ben összeházasodott és 1839 között Angliában és Franciaországban utazgattak. majd visszatértek Erdélybe.. Polixéna nemcsak írónőként, hanem kiváló gazdasszonyként, áldozatos anyaként és inspiráló feleségként is kiemelkedő volt: férje, Paget oldalán az aranyosgyéresi kastélyban és birtokon mintagazdaságot hoztak létre, amelyen több újítással kísérleteztek. John Paget több könyvet-cikket írt mezőgazdasági – különösen borászati témában, és kiemelkedő szerepe volt abban, hogy John Paget megírta”Hungary and Transylvania” című nagy jelentőségű munkáját, amely felszámolta a Magyarországról akkor elterjedt negatív hiedelmeket. A könyv Angliában 4, Amerikában két kiadást élt meg10. A könyvet az író férj így ajánlja feleségének 1839-es első megjelenésekor:
„Szeretetem és megbecsülésem jeléül ajánlom e munkát annak, kinek gyönyörűségére megírását elvállaltam s kinek mosolyai annak kidolgozásában lelkesítének s akinek kívánságára most kiadom”.

Paget János (John Paget) 1808-1892
Paget János erdélyi magyar úr11

A férj, aki Széchenyivel közeli ismeretségbe, szinte barátságba jutott, együtt utazott vele 1835-ös aldunai útján - tevőlegesen is részt vett a szabadságharcban, bravúros hőstetteit Jókai örökítette meg az "Egy az Isten" című könyvében. A Paget család norman eredetű s évszázadok óta unitárius, az erdélyi hittársakkal való közösség-érzés szintén igen erős volt Pagetben.  Ebben az időszakban a szívvel-lélekkel magyarrá vált és 47-ben honosított12, erdélyi földesúrrá lett Paget János naplót vezetett, amelyet azután hasztalan próbált meg kiadatni Európa több országában is. A kézirat alapján nyilvánvaló, hogy „az unitárius hitét családi örökségének valló férfiú minden élethelyzetben a keresztény erkölcsi tanítások szerint cselekedett” s pl. nevéhez is fűződik a nagyenyedi menekültek éhhaláltól való megmentése és fegyveres védelme. 13 Espere et persevere – Remélj és tűrj! – ez volt jelmondata, amelyet a házsongrádi temetőben álló sírján is olvasni lehetett.14

Paget János sírja a Házsongárdi temetőben (Kolozsvár); Forrás:  baloghpet.blogspot.com
Családi kriptájuk a kolozsvári házsongrádi temetőben


1848-ban aranyosgyéresi kastélyukat fölégették, s mindenük, köztük kézirataik is odavesztek.

http://mek.oszk.hu/06200/06251/html/kepek/16.jpg Képtalálat a következőre: „aranyosgyéres”
Az aranyosgyéresi kúria egykori és mai állapota


1849-ben Angliába emigráltak. 1855-ben visszatértek Erdélybe, birtokukat újra felvirágoztatták, házukat újjáépítették. Bár a tevékeny Paget publikált még gazdászati cikkeket is, felesége íróként többé már soha nem lépett a nyilvánosság elé. A szőlőművelés és borászat terén kiemelkedő volt, amit Paget az erdélyi borért tett, kedves történet erről:
„legérdekesebb tanulságot Paget János úr szőkefalvi 1866. évi rizlingje nyújtotta, mely a félkupánként 4 frton küldött (vagyis méregdrágán) küldött 1866-beli johannisbergi Metternich-féle borhoz annyira egyenlő volt, hogy a pinczemester, ki maga is johannisbergi, midőn befogott szemmel ízlelte a borokat, a szőkefalvit tartotta rajnainak”.15

Ikerfiaik, 1841. szeptember 5-én ikerfiaik születtek: Walter Arthur korán meghal, Olivér is fiatalon, tragikusan16, egy angliai útról visszatérőben, Bécsben. Leánya, Paget Ilona és John öccsének családja örökölik a birtokot. Ilona második férje Teleki László gróf volt, s egyik gyermekük, Teleki Mihály (1896-1991) magyar földművelésügyi miniszter lesz. Paget Ilona hagyatékukat a Magyar Földügyi Minisztériumnak ajándékozza, ezért jelenleg is állami tulajdonban van. Polixénia leánya, Bánffy Jozefa (1828-1902) 1846-ban  Bethleni Bethlen Sándor felesége lesz majd és hat gyermekük születik.

Nem véletlen, hogy Wesselényi Polixénia, ez a rendkívüli nő több művészt is megihletett: főszereplője lett egy regénynek, mégpedig Jósika Miklós báró 1844-es beszélyének,  Az élet útjá-nak.

Jósika ebben a mára nehezen olvasható regényében egy romantikus szerelmi történetet állít a fókuszba – a szemérmességnek legcsekélyebb jele nélkül, vagyis „kulcsregény-szerűen”.

A főhősnőben, aki Octavia névre hallgat, minden nehézség nélkül fölismerni Wesselényi Polixéna emlékezetes alakját – akinek szépsége miatt magyar honpolgárrá lesz a műben állandóan utazgató Bloom (ál)nevű lovagias angol gentleman. Aki aztán, a regényidő haladtával mint Lord Belford bukkan elő, aki a „két hazában” (Magyarország és Erdély) szorgalmatoss tanulmányutakat folytat. De a szcéna persze Itália is, műemlékek is, opera is, bálok és végzetes szerelem és halálos párbaj is (Octavia férjét megölik) – aztán erdélyi kastélyok és angolparkok és társasági élet és szomorú, Isten háta mögötti özvegység is. Octavia és Belford a véletlenek ügyes írói rendezgetésének köszönhetően újra találkoznak – egymásba szeretnek, s mint romantikus darabhoz illik, egymáséi lesznek. A könyv címe: Az élet útja.

Kovács András filmrendező filmet forgatott róla: Polixéna szerelmei című forgatókönyv Wesselényi Polixéna olaszországi és svájci utazásának naplóján alapszik. Sejtet egy nagyon szép szerelmet az angol Johnnal, akivel Polixéna Itáliában ismerkedett meg. Reménytelennek látszott, hogy összekerüljenek – mert Pagetnek Angliában volt családja, Polixénának meg Erdélyben. Eltelt talán tíz év is, és John Paget eljött Magyarországra, itt élt azzal az ürüggyel, hogy ír egy könyvet Magyarországról és Erdélyről, csak hogy Polixéna közelében lehessen. – a film láthatóan több helyen eltér a valóságtól, de kétségtelen az alapvető párhuzam is.

 

Források

Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás, 1842. Magvető, Budapest, 1981
Wesselényi Polixéna: Olaszhoni és schweizi utazás, 1842. Kriterion, Kolozsvár, 2006.
Fábri Anna: „Az első magyar útirajz-írónő”. In: „A szép tiltott táj felé”. A magyar írónők története a két századforduló között (1795-1905). Kortárs Kiadó, Budapest, 1996. 57.
Jékely Zoltán: A XIX. század Murányi Vénusza http://mek.oszk.hu/06200/06251/html/olaszhoni0015.html
Cs. Lingvay Klára: John Paget és műve.  In.: John Paget: Magyarország és Erdély - Napló, Kriterion kiadó, Kolozsvár, 2011. http://delerdely.eloerdely.ro/szemelyisegek/paget-john
https://nokert.hu/tue-20140624-1938/1193/504/az-elso-magyar-noi-utirajz-wesselenyi-polixena-olaszhoni-es-schweizi
http://www.magyarokanagyvilagban.hu/cikkek/zsiros-kiejtessel-beszelt-magyarul-a-nyelvzseni
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/john-paget-aki-europa-szemet-rank-nyitotta-1144969
http://www.foodandwine.hu/2009/08/22/paget-janos-egy-derek-angol-a-19-szazadbol/
http://www.termeszetvilaga.hu/tv2002/tv0205/ferencz.html
http://www.filmtett.ro/cikk/3493/beszelgetes-kovacs-andras-filmrendezovel

 

Jegyzetek

1 Lásd Gyöngyösi István: Márssal társolkodó Murányi Vénusz, 1664

2 Jékely Zoltán: A XIX század Murányi Vénusza 1980.  http://mek.oszk.hu/06200/06251/html/olaszhoni0015.html

3 Jékely

4 Jékely

5 Jékely idéz levél-részletet, ahol Bánffy szelíden viszonyul Polixénia Wesselényi iránti rajongó szerelméhez

6 Susanne ezen az úton találkozik és ismerkedik össze Rómában  jövendő férjével, Barabás Miklós festővel

7 Jékely

8 1808-1892

9 Cs. Lingvai Klára 7.

10 magyar fordításban válogatás:  Magyarország és Erdély, Helikon Kiadó,1987  illetve Magyarország és Erdély, Napló. Kriterion, Kolozsvár, 2011

11 http://www.foodandwine.hu/2009/08/22/paget-janos-egy-derek-angol-a-19-szazadbol/

12 Cs. Lingvay Klára: John Paget és műve.  In.: John Paget: Magyarország és Erdély - Napló, Kriterion kiadó, Kolozsvár, 2011. http://delerdely.eloerdely.ro/szemelyisegek/paget-john

13 Lőcse Gabriella: John Paget, aki Európa szemét ránk nyitotta. Magyar Nemzet, 2013. március 15. https://mno.hu/belfold/john-paget-aki-europa-szemet-rank-nyitotta-1144969

14 A feliratot később megrongálták

15 Az 1870-es borpárbajról lásd Ambrus Lajos: PAGET JÁNOS – egy derék angol a 19. századból.
2009. augusztus 22. http://www.foodandwine.hu/2009/08/22/paget-janos-egy-derek-angol-a-19-szazadbol/

16Az unitárius kollégium őriz egy képet róla: Paget Olivér kép látható Garibaldi öltözetben, édesanyja, Wesselényi Polixénia festette. „Valaha a kép jobb sarkában e felirat volt olvasható : "Paget Oliver, szül. Kolozsvárt, 1841. szeptember 5-én. Tizenkilenc éves korában a szabadság ügyéért lelkesülve, a londoni Kings College-böl Szicíliába sietett Garibaldi lobogói alá; közvitéz lőn a magyar légióban; a volturnói csatában , mint alhadnagy,  kis csapatával nyolc ágyút foglalt el az ellenségől. Türr tábornok ott a csatatéren megölelte s azt mondta: hazája és szülei büszkék lehetnek rá. Garibaldi föhadnagynak nevezte ki. Öt hónapi szolgálat után a piemonti hadseregbe kapitánynak nevezték ki,  és érdemjellel díszíttették fel. Gyermeki kötelességérzet l lelépett fényes pályájáról, visszament a londoni egyetemre, A svájci ifjúság egy pár revolvert küldött neki ily felirattal: "a Deréknek". Megházasodott 1861-ben: visszatért hazájába, gazda lelt; egy leánya született, 1862-ben. Meghalt
1863-ban október 19-én.” Kovács Sándor: Kétszáz éve született John Paget , Erdély magyar honpolgára.  http://unitarius.uw.hu/dok/KovacsSandor-PagetJanos.pdf