kiállítások

Megnyitó

Veress Zsuzsa

DEBRECEN  2017. április 7.

Hölgyeim és Uraim: Tettestársaim az Úr világfenntartó munkájában!

Ez utóbbi megszólítást a Szentírás adta a számba. Isten az, aki „férfinak és nőnek teremtette” az embert.
És „ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. A Bibliát – ezt a mondatot is – férfiak írták. Ez a mondat mégis azt fogalmazza meg, hogy valamiképpen a férfi függ a nőtől - és nem fordítva.

Ahogy mondani szokás: „ha kimegyünk az utcára, és megkérdezzük az első szembejövő embert”, hogy melyik a világ legismertebb festménye, (kipróbáltam!) akkor a válasz a legtöbb esetben egy olyan képet fog említeni, amely egy nőt ábrázol: aki még csak nem is különösebben szép, akiről szinte semmit nem tudunk, de akinek titokzatos mosolyáról szinte mindenki gondol valami fontosat. Ezt a képet mindenki ismeri.
A saját szememmel láttam, hogy a Louvre-ban a látogatók úgyszólván nyolcsávos pályán haladnak csak efelé – miközben simán, egy rápillantás nélkül, elhaladnak ama leghíresebb kép festőjének más munkái mellett. Íme, mire képes egy titokzatos női mosoly!

Mindazonáltal azért az évszázadokon át úgy volt, hogy a férfiak festettek (zenét, avagy verseket írtak...etc.) - és a nők voltak az ábrázolás tárgyai.
Bő évtizedek óta a nők felzárkóztak: zenét és verseket írnak, és festenek.Ez jó.
Manapság viszont az a helyzet, hogy a képzőművészeti iskolákban – nemcsak középfokon, de felsőfokon is – a nők többségben vannak: most már nem csak a festészet szakon, de a szobrászaton is (pedig hát, ugye a kőfaragás...) nagyon sok a lányhallgató, fiúk csak mutatóban vannak. Nem vagyok benne biztos, hogy ez örvendetes trend.
Nos, a helyzeten nem tudunk változtatni - tehát változtassunk a témán.

Azaz térjünk rá Katona Györgyre, annál is inkább, mivel Szent György havában vagyunk.
A festő védőszentje megmentett egy királylányt a Szörnytől.
A pogány népi mitológiában pedig a szaporodás, a nemzés: növény-állat-ember megmámorosodásának időszaka Szent György hava, április. Hiszen tavaszodik!

 Képzeljék, Katona György nincs rákattanva a szümpozion témájára. Vagyis ő nem a nők festője, nem elsősorban nőket fest, nem kiemelten foglalkoztatja a nő - sem festőként, sem emberként. Ez a kiállítás egy célzott válogatás a munkásságából, kifejezetten erre az alkalomra – mint ahogy a Világ virágai című album is ilyen.

A festők persze mindig is festettek nőket, már a falra felakasztható és onnan levehető képek születése előtt is.
Ezek között rengeteg a megrendelés. A művészettörténet híres portréinak többsége így, pénzért, született.

No de, természetesen, ettől függetlenül is fontos volt a női szépség ábrázolása.
Vagyis sok művész a saját feleségét, szerelmét, vagy csak egy futó kapcsolatot jelentő szeretőjét akarta megfesteni. Hosszú évszázadok alatt aktot csak úgy lehetett a közönség elé állítani, ha a festő által vonzónak talált női testet megmutató festményt valami olyan címmel (és kontexussal) látott el a művész, ami megengedte a mezítelenséget is. A mitológia ezért (is) gazdag tárháza az efféle festményeknek. De nagyon jó ürügy a Biblia néhány pikáns témája is, mint például Szalomé, Bethsabé vagy Zsuzsanna.

A mostani tárlaton Katona György képei között nincs megrendelt portré.
Olyan festmények viszont vannak, melyeket a hozzá közelálló nőkről festett, akik vonásai felismerhetőek, valamely más témában, azaz nem elsősorban portréként (bár ilyen is akad).

Portrét leginkább öregasszonyokról szeret festeni. Tehát olyan arcokat, melyek egy megélt sorsot, egész életet magukon viselnek – és éppen ettől szebbek, mint a gyönyörű, fiatal, tabula rasa arcok.
Mert negyven év fölött az ember felelős az arcáért. Ugyanis kirajzolódik rajta minden: a bölcsesség, a szenvedés – de a butaság, a rosszindulat is.
A templomból kijövő idős barátnőket ábrázoló képről sokan mondták már, hogy ismerik a modelleket, hiszen az ő falujukban is pont így néznek ki a pletykás asszonyok. (Juli néni, Kati néni, etyepetye-lepetye…)

Vagy vegyük a szenvedést!

Katona György festményein sokszor szerepel a Fájdalmas Anya. Remélem, tetszenek Önöknek ezek a képek- mert én nagyon szeretem őket.

Most pedig következik egy személyes vallomás: nekem nagyon nehéz a Szent Erzsébet balladája című kép. Konkrétan Erzsébet arca. Szent Erzsébetet általában a rózsa-csodával szokás ábrázolni, rózsás arccal.

Ő egy olyan, ritka, középkori női szent, aki nem szűz. Hanem férjes asszony volt, több gyermek anyja, aki nagyon szerelmes volt a férjébe. Ezért ő különösen kedves szentem. Erzsébet férje azonban a Szentföldön meghalt. Ő ezután lett a szegények, kiszolgáltatottak segítője. Mikor kenyeret vitt az éhezőknek a wartburgi várból, gonosz anyósa rákérdezett: mit viszel a kötényedben? Erzsébet zavarában azt válaszolta, hogy „rózsát”. És az Isten nem hagyta őt hazugságban, az anyós szeme előtt a kenyér helyett rózsák voltak. Nos, ez a legenda olyan szép, nem csoda, hogy szépnek szokták megfesteni.
Katona György képén viszont a kenyér olyan, mintha cápa lenne, amely meg akarja harapni a szentet. És ismételten mondom: az arca….a szenvedő, a világ fájdalmaiba beleragadó arc.

Ám vannak az Irgalmas Boldogasszonyt - vagy jóságtól sugárzó, imádságos falusi öregasszonyokat ábrázoló festmények is.

A fentiek ellenére azért a fiatal szépség is képviselteti magát. Az Alexandra- portré egy hattyúnyakú, bimbózó, indiai hercegnőszerű világszépe. A valóságban ő volt a legszebb kamasz cigánylány abban a kalotaszegi árvaházban, ahol a festő nyaranta szeret alkotni. Megható példája a lányok közötti barátságnak, hogy a modell csak azzal a feltétellel engedte lefesteni magát, ha készül portré a legjobb barátnőjéről is. Kati és Alexandra portréja egy -egy jellem, egy-egy sejthető sors felmutatása is: a jó portrék éppen erről ismerszenek meg.

Ugyanebben a faluban készült az a festmény, amely az idős és a fiatal női életkorszakot ábrázolja, csakhogy érdekes látószögből: hátulról, azaz, csak a kendős fejeket látjuk, azt már csak hozzáképzeljük, hogy a zsoltárt éneklik éppen.

S ha már a kendőnél mint jellegzetes női viseletnél tartunk:
Hasonló, kalotaszegi zsáner: a kép azt a pillanatot ragadja meg, amikor az öregasszony kendőt köt egy süldőlány fejére. Ennél a jelenetnél jelen voltam magam is, tehát tudom, hogy ez- az úgynevezett valóságban - alig volt több, mint egy Erdélybe látogató turistacsalád kislányával való játék. Vagyis büszkén megmutatni, hogy milyen is az a kalotaszegi népviselet.
Viszont a festmény mintha egy beavatási rítust ábrázolna, a szó igazi értelmében „beöltöztetést”. Voilá! Így lényegül át az élet művészetté, a valóság igazsággá.

Végül összegezve: a tárlat összhatása szerintem az, hogy Katona György a nő ezerszer ezer alakjai közül elsősorban a szépet látja. A könyörületet, a finomságot. Azt, amit ma érzelmi intelligenciának nevezünk. Hogy a „nő a közösség szíve”: a családjáé, a barátaié, a munkatársaié – az emberiségé. Mely, tudjuk, „férfivá és nővé teremtetett”.
Katona György képein a nők szépek – a szó lelki-szellemi értelmében.

Ez bizonyára a nőkről is szól.

De Katona Györgyről is.

Képgaléria