„Tudjon őrizni ugyanúgy, ahogy egy fiók egy illatot..."

Marosi Edit

Beszélgetéstöredék Szabó Magda írónővel

Költőként indult, 1949-ben Baumgarten-díjat is kapott (amit még aznap visszavontak), s 1958-ig magyar-latin szakos tanárként dolgozott. A hosszú, rákényszerített hallgatás után egymás után jelentek meg regényei, drámái, országos elismerést aratva. Számos írása foglalkozik női sorsokkal és női viszonyrendszerrel. 1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 2000-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagjai között volt. Debreceniekként, a Jablonczay Lenke Ifjúsági Egyesület tagjaiként mi is méltán vagyunk büszkék az írónőre. Az interjú 2007-ben készült, Debrecenben, amikor az Egyesület meghívóra az írónő nagysikerű előadást tartott.

Magda néni szereti, hogy nő?

(Huncutul mosolyog. Én is, hiszen milyen kérdés az ilyen?...)

Én borzasztó bolond férfi lennék. Őrjöngenék. Nem, nem szeretnék férfi lenni. Soha nem is akartam. Mindig nagyon élveztem, hogy nő vagyok. Én tudok szülni, ő nem tud.

Ez a legfontosabb? Persze.

De nálam kicsit más. Mert egy élettelent tudok szülni, csak az nem mozog, nem beszél, nem lesz az örökösöm, nem tudom megtanítani semmire. Amit én produkáltam és én szültem a tíz ujjammal és az írógépemmel, az másokat fog tanítani arra, hogy tudjanak úgy látni, ahogy én láttam, és észrevegyék az életnek azt a részét, amely elment mellettük, mert túlságosan jó dolguk volt, vagy túlságosan nehéz dolguk volt. Ebben a két esetben megy el az élet úgy, hogy az ember nem figydi ^meg.

Volt olyan, amikor nagyon bánta, hogy nőnek született?

Abból, hogy nő vagyok, soha nem volt problémám. Nehéz helyzetek, küzdelmek voltak. De ezek is engem formáltak. „Nőbbé". (Nevetünk).

Attól, hogy én érzem, olyan valóságossá válik. Főleg, hogy Lenke volt az anyám, akitől mindezt megtanulhattam.

Nagyon szerettétek volna az anyámat. Nagyon szép és szomorú lány volt. És nagyon titokzatos dolgokat adott neki Isten, hogy ne legyen olyan szomorú. Nem vette észre,

nekem - a lányának - kellett megmagyarázni, hogy milyen gazdag volt a gyerekkora. Szegény sírt, és azt mondta: „Hol voltál te akkor, amikor bántottak?" „Nem vetted észre Isten irgalmát?" - kérdeztem tőle. Nézett rám ekkora szemekkel, és azt mondta: „Nem." Látod, most sajnállak. Elmentél a Jóisten mellett. De aztán kiderült, hogy mégse ment el, csak egy kis idő kellett neki. Talán az, hogy én tanítsam. Nálunk fordítva volt.

Épp ezen mosolyogtam.

Látom a szemeden. De ez se volt olyan csodálatos...

Vártam nagyon, hogy jöjjetek. Mert amióta Stillmungus Mária nem él, s amióta világképemből kiment, nagyon sok mondanivalóm lett volna neki.

Mit mondott volna el Stillmungus nővérnek?

Azt neked nem mondom el. Azt csak neki. Ahhoz te még nagyon kicsi vagy. Őt meg nem szabad megzavarni ezzel. Megvárta volna ő, míg én megszólalok. Mindig a lehető legrosszabbat kérdeztem, s lehetőleg mindig társaságban. Anyám azt mondta síri hangon: „Rettenetes, megint lelőtte." „Mit lőttem le?"- kérdeztem. „A szituációt, gyerekem." „Haragusztok?" - kérdeztem megint. „Nem lehet emiatt haragudni. Nagyon kíváncsi vagy, és szeretnéd tudni, amit megkérdeztél. Amíg be nem nő a fejed lágya, tele leszel hibával és tévedéssel"... Ezt pedig nekem kellett elfogadni.

Vannak példaképei?

Az anyám. Az összes tévedésével és mindazzal, ahogy végezte. Valószínűleg ugyanazon az úton mentem végig én is. Én se voltam rögtön a mai napi. Nem is lehettem.

Az ember nagyon fiatal még, nem elég okos, nem elég fegyelmezett. Emellett nagyon kíváncsi, és azt érzi, hogy nem kapott meg az élettől szinte semmit. Ami tévedés. Arra is rá fog jönni, hogy ez tévedés volt, mert amit viszont az élet ebben a korban adhatott, azt az ember megkapja. Csak ezt nem szereti elismerni. Mert ez olyan kényelmetlen. Lázonganak. Mindenki lázong, ha fiatal. Ha nem, akkor később lázong. Azt nem szeretném. Nem szeretnék asszonykoromban lázongani. Nem szeretnék nagyon öreg koromban ordítozni.

De Magda néni a férfiak mellett sem lázongott soha? A tűz, az erő?

(Újra mosolyog, nagyon bölcsen. Néha az az érzésem, már nem is érdekli, hogy ebből riportkönyv lesz. Engem tanít, aki 70 évvel vagyok fiatalabb...)

Figyelj, nekem olyan gyönyörű házasságom volt, abból én megélek holtom után is. Majd megtalálom fent a fellegek között, akit keresek. Neki rendkívüli empátiája volt ahhoz, hogy átvegyem. Így nem volt miért lázonganom. Mindig mondtam neki, ez tévedés, hogy te reformátusnak születtél és nem katolikusnak, mert ezzel a lelkülettel, beállítottsággal neked el kellene menni betegápolónak. Mert még a testében is érezte a másiknak a fájdalmát.

Ha valaki fiatal házasként elveszti a feleségét és a csecsemő gyermekét, akkor nyitottá válik minden további szenvedésre. Neki végig kellett nézni az első felesége haldoklását. Nem volt egyszerű.

Egy nő gyengéje és erőssége?

Minden embernek más. Ami az egyiknél gyengeség, az lehet, hogy a másiknál erő. Azt nagyon hamar észrevették, hogy én más vagyok, mint a többi gyerek, mert nem az érdekelt, ami a többi gyereket, hanem mindennek az oka és az eredménye. Tehát ha végigmentem egy útszakaszt, tudnom kellett, mi vár ott. Nagyon bátor gyerek voltam.

Vannak olyan nők, akikre úgy emlékszik, hogy nagy tanítók voltak a Magda néni életében is?

Ha megnézed Stillmungusnak, a ti főnöknőtöknek a szemét, láthatod, hogy abban minden benne van, amire egy gyerek kinyitja a száját. Pedig én nem voltam egy tárulkozó gyerek, s ha tárulkozni akartam, ott volt anyám.

Stillmungus Mária olyan volt, mint egy nagy befogadókészség. Olyan volt, mintha megszűntek volna az évszakok, s valami fiatal nyár lett volna körötte mindig, mely úgy melegített. El is töltött olyan ízekkel, mint amit az ember nyáron szeret. Nagyon friss íz volt a számon, ha ránéztem. Szegényt egyszer úgy megijesztettem, és olyan derekasan kivágta magát a saját ijedtségéből. Nagyon bátor nő volt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy anyámat nevelte. Mert általa engem is nevelt.

Mit kell tudnia, megtanulnia ma egy nőnek?

Az nagyon fontos, hogy tudjon őrizni.

Ugyanúgy, ahogy egy illatot egy fiók, amelyben benne volt egy illatos zsebkendő. Még akkor is, hogyha eltűnt már... Valaki magához intette, és addig mosta ezt a nagyon finom kendőt, míg elszálltak az illatok. De benned sose szállt el az illat. Ha le tudnám írni kémiailag, meg lehetne csinálni. Csak akkor már nem volna hozzá az, aki használja a zsebkendőt.

Mindent nem szabad Istentől kérni soha. Nem mintha nem adná meg. Csak egy kicsit csodálkozik. Nem szabad mindent kérni. Mert hajlamos rá, hogy megadja.

És elbírnánk, ha megadná???

 

Semmi nem történik akkor sem. Isten irgalmas. Belőled fog hiányozni valami, aminek később kellett volna eljönnie természetszerűen. Csak ezt nekem nagyon sok gondolkozással kellett magamnak megfejtenem. Aztán rájöttem. Főleg a barátnőim révén, akik annyira mások voltak, mint én. Engem nem érdekeltek, amik őket érdekelték. A bánat, amiért nem kaptak meg egy ruhát. Most sokkal jobban érdekel a ruha, mint akkor. Most már megtehetem, mert megkeresem magamnak, ha meg akarom venni. (A keresztfiáról mesél még.)

Szegény beteg volt nagyon. Minden varázstudományomat bevetettem, hogy

meggyógyuljon.

Magda néni is boszorkány?

Nem, én csak vigasztaltam. Értelmesen. Nem mondok neki olyat, amit nem szabad elhinni. Olyat se mondok, ami miatt szégyelli magát. Egy férfi olyan könnyen megszégyelli magát.

Nagyon jelen kell lenni, ha egy férfi gondját akarod megoldani...